Az idén két osztályt búcsúztatott a L. A ballagási ünnepség újfent a PASK-ban volt, ahol a szülők, hozzátartozók várták az iskolából érkező ballagókat. A végzősöket valamennyi alsóbb évfolyam elkísérte. Ballagási énekeket énekelve, méltóságteljes bevonulás után Mácsodi Ferenc és Cseh Kornél igei bevezetőjével vette kezdetét az ünnepi műsor. A végzősöket búcsúztatta az igazgató, a tőle megszokott stílusban. A követő osztályok nevében Radovics Réka gondolatait Nagy Anna Réka tolmácsolta, a végzősök nevében pedig Juhász Emese köszönt el rendhagyó és szellemes módon. Az osztályfőnökök búcsúgondolatait Zámbóné Tóth Emese fogalmazta meg.
A jutalomkönyvek, oklevelek átadása után a végzősök választott idézeteiket fölolvasva fölszalagozták az iskolazászlót. A diákok elmúlt évekből összeválogatott videói alkalmat nyújtottak a közös emlékezésre. A szózat eléneklése után az ünneplő gyülekezet megvárta a végzősök és az iskolazászló kivonulását.
A héten már a gimnazisták az érettségire koncentrálnak, szakképzőseinknek is hamarosan megkezdődnek a vizsgáik. Kívánunk mindenkinek sok erőt, kitartást és sikert!
Telefonszám: +36 (30) 883-85-14
E-mail: [email protected]
Webcím: https://letenyeyiskola.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/letenyeyiskola/