KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT

Mi a közösségi szolgálat?

2016-tól az érettségi vizsgára jelentkezés előfeltétele, hogy minden diák 50 óra közösségi szolgálatot végezzen középiskolai tanulmányai során.

A közösségi szolgálat olyan tevékenység, melyet a diákok értékeik mentén választanak, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végeznek, azzal a helyi közösség érdekeit szolgálják, és mellyel saját személyiségüket, különféle készségeiket fejlesztik. Közösségi szolgálatot sokféle motivációból végezhet valaki: hogy megismerjen egy foglalkozást, hogy mások érdekeit szolgálja, közösséghez tartozzon, hogy elérjen egy fontos célt, például a környezet szépülését, hogy bizonyos tulajdonságainak fejlődését elősegítse, hogy hasznos módon töltse az idejét, bajba jutottakon segítsen, védje a környezetet vagy gyakorlatot szerezzen egy számára fontos területen.

A közösségi szolgálat végzése során az egyén nem csak a helyi közösség javát szolgálja, megold egy társadalmi, környezeti stb. problémát és ezzel értéket teremt, hanem egyúttal együttműködő készsége, empátiája, kreativitása, felelősségvállalása, projektismerete is fejlődik.

Számos tulajdonság, a későbbi munkavállaláshoz szükséges készség igazán a gyakorlatban tud fejlődni, valódi élethelyzetekben, a tevékeny munka során. A közösségi szolgálat egy olyan gyakorlati terep, ahol az iskolában elsajátított számos elméleti ismeret és tanulási teljesítmény mellett az életvezetési készségek is fejlődhetnek, a gyerekek tapasztalatot szerezhetnek különféle szervezetek működésével, munkakörökkel, társadalmi problémákkal kapcsolatban, és kipróbálhatják magukat aktív, cselekvő, szolgálatot teljesítő egyénekként is.

 

További információ elérhető az alábbi linken: http://www.kozossegi.ofi.hu/

Közösségi szolgálati napló letölthető itt: napló

 

Közszolgálati Együttműködési Megállapodások

 

                                     Partner

1  XVI. Ker. Önkormányzat Területi Szociális Szolgálat
2 Agora Sport és Szabadidő Közhaszú Nonprofit Kft.
3 Alba Pont Lakóközösségi Információs Központ
4 Alcsútdoboz Település Önkormányzat
5 Alcsúti Református Egyházközség
6 Apróka Bölcsőde Zsámbék
7 Baj Község Önkormányzata
8 Balatonszárszói Százszorszép Óvoda és Mini Bölcsöde
9 Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány
10 Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola
11 BEMKK Nagy Károly Városi Könyvtár
12 BGSZC Budai Középiskolája (Budapest XII)
13 Bicskei Egységes Művelődési Központ és Könyvtár, Petőfi Művelődés Központ
14 Bicske Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat
15 Bicskei Baptista Misszió Alapítvány
16 Bicskei Oroszlán Patika Bt.
17 Bicskei Torna Club
18 Bicske Városi Óvoda
19 Bodmér Község Önkormányzata
20 Boldog Gizella Alapítvány
21 Boldog Gizella Alapítvány
22 Budaörs Város Önkormányzat Egyesített Bölcsödei Intézmény
23 Budapest Főváros XV.ker Önkormányzat Egyesített Bölcsödék
24 Budapest XVI.ker Önkormányzat Területi Szociális Szolgálat
25 Bűnmegelőzési Vagyonvédelmi Alapítvány (Kazincbarcika)
26 Csabdi Vasztély Jövőjéért Egyesület
27 Czetis Ház Kft. Szár
28 Csákvár Város Önkormányzata
29 Csesztreg Község Önkormányzata
30 Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola Bicske
31 Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ, Bicske
32 Elveszett Állatok Alapítvány
33 Ein Herz für Kinder ZweisprachigerKindergaretn (Törökbálint)
34 Epona Hungary Kft./Szár
35 Érdi Spartacus Spot Club
36 Eszterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Ált.Isk. Csákvár
37 Etyek Sportegyesület
38 Fehérvár Enthroners Sportegyesület
39 Felcsút Községi Önkormányzat
40 Felcsúti Református Missziói Egyházközség
41 Floriana Egyesület
42 FMREFK Székesfehérvári Rendőrkapitányság
43 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (Vámosmikola)
44 Gondviselés Alapítvány (Győr)
45 Hársfalevél Egészségügyi Nonprofit Kft.
46 Háromhárs Óvoda Alcsútdoboz
47 Hernádi Pitypang Egységes Óvoda-Bölcsöde
48 Hírös Agóra Nonprofit Kft (Kecskemét)
49 Jobsforward Kft. ( Budapest)
50 Kálmánháza Község Önkormányzata
51 Kispest Se Futsal
52 Kutyaovi Állatvédő Egyesület (Bicske)
53 Könyvtári Információs és Közösségi Hely (Vál)
54 Lovasberény Község Önkormányzata
55 Lovasberényi Napközi Otthonos Óvoda és Konyha
56 Magyar Vöröskereszt Fejér M-i Szervezet
57 Magyar Vöröskereszt Komárom
58 Máriaremete-Hidegkút Ökumenikus Általános Iskola, Budapest
59 Martfűi József Attila Általános Iskola
60 Mészöly Gedeon Református Ált.Isk. és Óvoda (Tabajd)
61 Mór Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
62 Nagart Kft. (Győrújbarát)
63 Nagykőrösi Kinizsi-Fc
64 Názáret Misszióház, Budapest
65 Nefelejcs Kulturális és Hagyományőrző Egyesület (Csákberény)
66 Óbarok Község Önkormányzata
67 OHÜ Nonprofi KFT. TE SZEDD!!!
68 Országos Mini-Football Szövetség Sárszentmihály
69 Pátkai Önkormányzat
70 Pátyi Sportegyesület
71 Pázmánd Község Önkormányzata
72 Pest MKI Érd Katasztrófa védelmi Kirendeltség
73 Pilisvörösvári UFC
74 Polgárőr Egyesület, Felcsút
75 Pressley Ridge Magyarország Alapítvány
76 Rado KSE (Budaörs)
77 Rábapatonai Község Önkormányzata
78 Református Egyházközösség Tabajd
79 Reményik Sándor Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
80 Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola
81 Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény
82 Szári Romhányi György Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola
83 Szár Római Katolikus Egyházközösség
84 Szár Községi Önkormányzat
85 Szári Napsugár Kindergarten Óvoda
86 Szárliget Község Önkormányzatat
87 Szegedi Vasutas Sportegyesület
88 Szent Mihály Idősgondozási Központ
89 Szép Jelen Alapítvány Kozhasznú Szervezet
90 Tabajd Község Önkormányzata
91 Tác Község Önkormányzata
92 Tiszta Bolygó Nonprofit Kft.
93 Váli Mesevölgy Óvoda
94 Véka Egyesület
95 Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola
96 Vértesboglár Község Önkormányzata
97 Viadukt Se Biatorbágy
98 Villányi Torna Club
99 Völgyvidék Vidékfejlesztési Közösség KHE
100 Zalaegerszegi USC
101 Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Ált. Isk

 

 

 

 

Aktuális

2020 vegzostablok
Kedves Végzősök! Fogadjátok szeretettel a tantestület búcsúztató videóját! Link: https://youtu.be/mvHV3wvFXCM
lf logo uj
Igazgató úr üzenete a ballagó diákokhoz! https://www.youtube.com/watch?v=O5uonZyEL_U
Felvételi Eredmények Megérkeztek Győrből a végleges felvételi ererdmények. A felvett növendékek oktatási azonosítóját hozzuk…
Kedves Érettségizők! Tisztelt Szülők! Mindenki számára hozzáférhető, és ismert az idei vészhelyzetben született érettségit…
lelkig-page-001