KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT

Mi a közösségi szolgálat?

2016-tól az érettségi vizsgára jelentkezés előfeltétele, hogy minden diák 50 óra közösségi szolgálatot végezzen középiskolai tanulmányai során.

A közösségi szolgálat olyan tevékenység, melyet a diákok értékeik mentén választanak, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végeznek, azzal a helyi közösség érdekeit szolgálják, és mellyel saját személyiségüket, különféle készségeiket fejlesztik. Közösségi szolgálatot sokféle motivációból végezhet valaki: hogy megismerjen egy foglalkozást, hogy mások érdekeit szolgálja, közösséghez tartozzon, hogy elérjen egy fontos célt, például a környezet szépülését, hogy bizonyos tulajdonságainak fejlődését elősegítse, hogy hasznos módon töltse az idejét, bajba jutottakon segítsen, védje a környezetet vagy gyakorlatot szerezzen egy számára fontos területen.

A közösségi szolgálat végzése során az egyén nem csak a helyi közösség javát szolgálja, megold egy társadalmi, környezeti stb. problémát és ezzel értéket teremt, hanem egyúttal együttműködő készsége, empátiája, kreativitása, felelősségvállalása, projektismerete is fejlődik.

Számos tulajdonság, a későbbi munkavállaláshoz szükséges készség igazán a gyakorlatban tud fejlődni, valódi élethelyzetekben, a tevékeny munka során. A közösségi szolgálat egy olyan gyakorlati terep, ahol az iskolában elsajátított számos elméleti ismeret és tanulási teljesítmény mellett az életvezetési készségek is fejlődhetnek, a gyerekek tapasztalatot szerezhetnek különféle szervezetek működésével, munkakörökkel, társadalmi problémákkal kapcsolatban, és kipróbálhatják magukat aktív, cselekvő, szolgálatot teljesítő egyénekként is.

További információ elérhető az alábbi linken: https://www.oktatas.hu/kozneveles/iskolai_kozossegi_szolgalat/gyik

Közösségi szolgálati napló letölthető itt:  napló

Szerződés: EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

Közszolgálati Együttműködési Megállapodások 

                                   Partner

  1. "Reménység" Kulturális Alapítvány, Dunakeszi
  2. Alapítvány a baracskai foglárokért
  3. Alba Pont Lakóközösségi Információs Központ, Székesfehérvár
  4. Apróka Bölcsőde Zsámbék
  5. Bajnai Polgárőr Egyesület
  6. Bakonycsernyei Iskolásokért Alapítvány
  7. Balatonfűzfő-Litér Turisztikai Egyesület
  8. Balatonszárszói Százszorszép Óvoda és Mini Bölcsöde
  9. Barátság Művelődési Központ
  10. Biatorbágyi Általános Iskola és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
  11. Biatorbágyi Agrár- Gazda Szövetkezet
  12. Biatorbágyi Benedek Elek Óvoda
  13. Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
  14. Biatorbágyi Juhász Ferenc Művelődési Központ
  15. Biatorbágyi Polgárőrség és Önkéntes Tűzoltó Egyesület
  16. Biatorbágy Város Önkormányzata 
  17. Bicske Egységes Művelődési Központ és Könyvtár
  18. Bicske Városi Óvoda
  19. Bodmér Község Önkormányzata
  20. Borosjenői Kádár István Hagyományörző Íjász Egyesület
  21. Family Day Kft, Budapest
  22. II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
  23. XVI. Ker. Önkormányzat Területi Szociális Szolgálat 
  24. Agora Sport és Szabadidő Közhaszú Nonprofit Kft.
  25. Alabárdos Kft., Esztergom
  26. Alattyán Község Önkormányzata
  27. Alcsútdoboz Település Önkormányzat
  28. Alcsúti Református Egyházközség
  29. Bababirtok Egyesület, Baja
  30. Bágyogszováti Idősek Otthona- Bágyogszovát
  31. Baj Község Önkormányzata
  32. Bajna Község Önkormányzata
  33. Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány
  34. Baracska Község Önkormányzata
  35. Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola
  36. Baracskai Polgárőrség, Baracska
  37. Baracskai Református Egyházközség
  38. Bárdos László Gimnázium, Tatabánya
  39. BEMKK Nagy Károly Városi Könyvtár
  40. Benedek Elek Óvoda Pitypang Tagóvoda- Biatorbágy
  41. BGSZC Budai Középiskolája (Budapest XII)
  42. Bicske Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ
  43. Bicske Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat
  44. Bicskei Baptista Misszió Alapítvány
  45. Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Ált.Isk.
  46. Bicskei Egészségfejlesztési Iroda
  47. Bicskei Egységes Művelődési Központ és Könyvtár, Petőfi Művelődés Központ
  48. Bicskei Fúvószenekari Egyesület
  49. Bicskei Katolikus Plébánia
  50. Bicskei Nimród Vadásztársaság
  51. Bicskei Oroszlán Patika Bt.
  52. Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság
  53. Bicskei Református Egyházközség
  54. Bicskei Torna Club
  55. Bocskai István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
  56. Boldog Gizella Alapítvány, Biatorbágy
  57. Brunszvik Teréz Óvoda és Mini Bölcsőde, Tokodaltáró
  58. Budaörs Város Önkormányzat Egyesített Bölcsödei Intézmény
  59. Budaörsi I. sz. Általános Iskola
  60. Budapest Elveszett Állatok Alapítvány
  61. Budapest Főváros XV.ker Önkormányzat Egyesített Bölcsödék
  62. Budapest XVI.ker Önkormányzat Területi Szociális Szolgálat
  63. Bűnmegelőzési Vagyonvédelmi Alapítvány (Kazincbarcika)
  64. Communication Concept Kft, Budapest
  65. Czetis Ház Kft. Szár
  66. Csabdi Község Önkormányzat
  67. Csabdi Vasztély Jövőjéért Egyesület
  68. Csákberény Község Önkormányzata
  69. Csákvár Város Önkormányzata
  70. Csákvári Lovasbarátok Köre Egyesülete
  71. Csákvári Mese- Vár Óvoda és Bölcsőde
  72. Csákvári Polgárőrség
  73. Csákvári Református Egyházközség
  74. Csákvári TSZ Horgász Egyesület
  75. Családért Alapítvány- Békés
  76. Csepel Horgászegyesület
  77. Csepel Hungary Club '94 SE, Budapest
  78. Csepeli Horgász Egyesület
  79. Csesztreg Község Önkormányzata
  80. Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Bicske
  81. Csoroszlya Farm Kft. Szár
  82. Debrecen- Méliusz Juhász Péter Könyvtár
  83. Debreceni Egyetem Óvodája
  84. Dinamo Star SE (Budapest)
  85. Dombóvári Focisuli Egyesület
  86. Dunakeszi Város Önkormányzata
  87. Élelmiszerlánc Biztonsági Centr. Nonprofit Kft, Budapest
  88. ELTE Gyertyánffy I. Gyakorló Általános Iskola, Budapest
  89. Endresz György Általános Iskola, Felcsút
  90. Epona Hungary Kft., Szár
  91. ERCSI Egészségségügyi Központ
  92. Érdi Spartacus Spot Club
  93. ESPA Kft. Őrhegy-alja 4
  94. Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola- Csákvár
  95. Erzsébet Sport Club, Budapest
  96. Etyek- Magyar Kút Könyvtár és Művelődési Ház
  97. Etyeki Polgárőr Egyesület
  98. Etyeki Sportegyesület
  99. Fehérvár Enthroners Sportegyesület
  100. Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Int., Tordas
  101. Felcsút Községi Önkormányzat
  102. Felcsúti Fütyülős Tánccsoport Egyesület
  103. Felcsúti Református Missziói Egyházközség
  104. FEMA Állatmentő és Állatvédelmi Egyesület, Székesfehérvár
  105. Flier János- EV
  106. Floriana Könyvtár és Közösségi Ház, Csákvár
  107. FMREFK Székesfehérvári Rendőrkapitányság
  108. Fővárosi Gyermekvédelmi Intézet Üzemeltetési Szervezete, Budapest
  109. Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (Vámosmikola)
  110. Gánt Község Önkormányzata
  111. Gárdonyi Városi Polgárőrség
  112. Gazdagréri Református Egyházközség- Budapest
  113. Gesztenyefasori Szent Márton Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola- Lajoskomárom
  114. Gondviselés Alapítvány (Győr)
  115. Gyöngysor Óvoda- Kajászó
  116. Győr- Moson- Sopron Vármegyei Rendőr- főkapitányság- Győr
  117. Győriszentiváni Sport Egyesület- Győr
  118. Győrszentiván SE (Győr)
  119. Győrújbaráti Pitypang Óvoda és Konyha
  120. Harmónia Gondoskodás Idősek Otthona, Martonvásár
  121. Háromhárs Óvoda Alcsútdoboz
  122. Hársfalevél Egészségügyi Nonprofit Kft., Alcsútdoboz
  123. Hátrányos Helyzetű és Nehéz Sorsú Emberekért Közalapítvány- Bicske
  124. Hédervár Tűzoltó Egyesület
  125. Helesfa Község Önkormányzata
  126. Hencidai Gyermekmosoly Óvoda
  127. Hernádi Pitypang Egységes Óvoda-Bölcsöde
  128. Heves Megyei Diák,- és Szabadidősport Egyesület
  129. HIT Gyülekezete Székesfehérvár Bodrogi u. 4
  130. Hírös Agora Kult. És Ifj. Központ Nonprofit Kft., Kecskemét
  131. Hírös Agóra Nonprofit Kft (Kecskemét)
  132. Hódmezővásárhelyi Futball Club
  133. Immoweb Kft, Vác
  134. IPSUM Logistic Kft, Kaposvár
  135. Jászberényi Futball Club
  136. Jó Pásztor Református Óvoda, Hajdúböszörmény
  137. Jobsforward Kft. ( Budapest)
  138. József Attila Megyei és Városi Könyvtár Tatabánya
  139. Kajászói Református Egyházközség
  140. Kálmánháza Község Önkormányzata
  141. Kápolnásnyék- Kápolnásnyéki Óvoda
  142. Kassai Lovasíjász Iskola
  143. Kastély Óvoda és Bölcsőde, Felcsút
  144. Katolikus Szeretetszolgálat- Csákvár
  145. Kékkereszt Kkt.- Bicske
  146. Kelen Sport Club- Budapest
  147. Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskola
  148. Kispest Se Futsal
  149. Könyvtári Információs és Közösségi Hely (Vál)
  150. Környe község Önkormányzata
  151. Középkert Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (Hajdúböszörmény)
  152. Kulturális és Innovációs Minisztérium
  153. Kutyaovi Állatvédő Egyesület (Bicske)
  154. Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány (Baja)
  155. Létafit Sport Egyesület- Létavértes
  156. Lorántffy Reformátu Óvoda és Bölcsőde
  157. Lovasberény Község Önkormányzata
  158. Lovasberényi Napközi Otthonos Óvoda és Konyha
  159. Magyar Máltai Szeretetszolgálat
  160. Magyar Vöröskereszt Fejér M-i Szervezet
  161. Magyar Vöröskereszt Komárom
  162. Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Plébánia
  163. Mányi Községi Művelődési Ház
  164. Mányi Mazsorett Kulturális Egyesület
  165. Mányi Mesevár Óvoda és Mini Bölcsőde, Mány
  166. Mányi Testgyakorlók Köre- Mány
  167. Máriaremete-Hidegkút Ökumenikus Általános Iskola, Budapest
  168. Martfűi József Attila Általános Iskola
  169. Martonvásári Fúvószenei Egyesüle
  170. MAX- Neon Kft, Budapest
  171. Maximum Equestian Club Kft.- Nagysáp
  172. Megér- TÉSZ Szöv., Vál
  173. Mészöly Gedeon Református Ált.Isk. és Óvoda (Tabajd)
  174. Mór Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
  175. Mosonmagyaróvár- Majoroki Óvoda
  176. Nagart Kft. (Győrújbarát)
  177. Nagyegyházi Baráti Kör
  178. Nagykőrösi Kinizsi-Fc
  179. Názáret Misszióház, Budapest
  180. Nefelejcs Kulturális és Hagyományörző Egyesület- Csákvár
  181. Nefelejcs Művészeti Óvoda- Csömör
  182. Női Labdarúgó Tehetségekért Alapítvány, Gyömrő
  183. Nyikómalomfalvi Közbirtokosság (Románia, Hargita megye)
  184. Óbarok Község Önkormányzata
  185. Óbudai Vagyonkezelő NONPROFIT ZRT:
  186. OHÜ Nonprofi KFT. TE SZEDD!!!
  187. Országos Mini-Football Szövetség Sárszentmihály
  188. Országos Szociális Intétzet Fenntartó Központ, Budapest
  189. Örkényi Sportegyesület
  190. Őz Kft /Biatorbágy
  191. Palota- Vidék 2000 Öskü FC
  192. Parkdoktor Kft (Érd)
  193. Pátkai Önkormányzat
  194. Pátyi Sportegyesület
  195. Pázmánd Község Önkormányzata
  196. Peca-Tó Sporthorgász Egyesület (Biatorbágy)
  197. Pest MKI Érd Katasztrófa védelmi Kirendeltség
  198. Pilisi Parkerdő Zrt. ( Bajnai Erdészet)
  199. Pilisvörösvári UFC
  200. Platán Szoc. Alapszolg. Központ
  201. Plato Téka Kft, Bicske
  202. Polgármesteri Hivatal, Sükösd
  203. Polgárőr Egyesület, Felcsút
  204. Porta Hungária Kft.- Mány
  205. Pressley Ridge Magyarország Alapítvány
  206. Privát Bau-Corr Kft.
  207. Pro Vértes Nonprofit Zrt. (Csákvár)
  208. Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia- Felcsút
  209. Pusztaföldvár Községi Önkormányzat
  210. Rábapatonai Község Önkormányzata
  211. Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsőde
  212. Rákóczifalvi Polgárőr Egyesület
  213. Rado KSE (Budaörs)
  214. Rajkai Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde
  215. Református Egyházközösség Tabajd
  216. Református Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani Intézet- Kiskunhalas
  217. Reményik Sándor Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda (Lovasberény)
  218. Réty Község Önkormányzata
  219. Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola
  220. Sásdi Polgárőr Egyesület
  221. SC HÍRÖS- ÉPEgyesület- Kecskemét
  222. Schweitzer Albert Református Szeretetotthon
  223. Segítő Kéz a Kutyákért Egyesület- Szárliget
  224. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény
  225. Sellye Város Önkormányzata
  226. Siófoki Evangélikus Egyházközség, Siófok
  227. Solymár- Triatlon a természetért tereptriatlon SE
  228. Soroksár- Soroksári Sportcsarnok Nonprofit Kft.
  229. Sportlétesítmény és Szabadidő Központ Üzemeltető BTC- Bicske
  230. Sülysápi Csicsergő Óvoda
  231. SQ Futsal Pro-Sport Kft.
  232. Szár- Csoroszlya Farm Kft
  233. Szár Községi Önkormányzat
  234. Szár Községi Sportegyesület
  235. Szár Római Katolikus Egyházközösség
  236. Szári Napsugár Kindergarten Óvoda
  237. Szári Romhányi György Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola
  238. Szárliget Község Önkormányzatat
  239. Szegedi Vasutas Sportegyesület
  240. Székelyhidi Sportegyesület
  241. Székelyhidi Utánpótláskorú Labdarúgók Képző Sportegyesület- Pécs
  242. Székesfehérvári Hivatalos Tűzoltóparancsnokság
  243. Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ
  244. Székesfehérvári SZC Vajda János Technikum, Bicske
  245. Szekszárdi UFC
  246. Szent Borbála Kórház- Tatabánya
  247. Szent Mihály Idősgondozási Központ
  248. Szép Jelen Alapítvány Kozhasznú Szervezet
  249. Szigethalom DOJO Lovász SKE
  250. Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
  251. Szomódi Íriszkert Általános Iskola
  252. Szőnyi Színes Óvoda- Komrom
  253. Tabajd Község Önkormányzata
  254. Tabajdi Református Egyházközség
  255. Tác Község Önkormányzata
  256. Táci Polgárőr Egyesület
  257. Takácsi Bóbita Óvoda
  258. Tamási Áron Gimnázium- Székelyudvarhely
  259. Tarján Község Önkormányzata
  260. Tatabányai Röplabda Sport Egyesület
  261. Tatabányai Német Nemzetiségi Óvoda
  262. Tatai Atlétikai Club
  263. TESZ Egyesület, Szeghalom
  264. Tiszta Bolygó Nonprofit Kft.
  265. Tolnai Közös Önkormányzati Hivatal
  266. Torbágy Római Katolikus Plébánia
  267. Tordasi Mesevár Óvoda
  268. Tordas SE Tenisz Szakosztály- Tordas
  269. Tordas ZOO Állatmentő Farm
  270. Tóvárosi Általános Iskola
  271. Töki Nosztalgia Társaság Egyesület
  272. Törökbálint Ein Herz für Kinder ZweisprachigerKindergaretn
  273. Tücsök Lovasudvar- Bodmér
  274. Új Jeruzsálem Katolikus Központ- Budapest
  275. Vajda János Általános Iskola- Vál
  276. Vál Községi Sportbarátok Egyesülete
  277. Váli Mesevölgy Óvoda
  278. Váli Önkormányzat Kajászói kirendeltsége
  279. Váli Önkormányzati Tűzoltóság
  280. Váli Római Katolikus Plébánia
  281. Véka Egyesület, Vál
  282. Verebi Református Missziói Egyházközség
  283. Vértes Lovas Sport és Kulturális KHT- Felcsút
  284. Vértes Múzeum Baráti Köre Egyesület
  285. Vértesacsáért Egyesület
  286. Vértesacsa Község Önkormányzata
  287. Vértesboglár Általános Művelődési Központ
  288. Vértesboglár Község Önkormányzata
  289. Vértesboglári Német Nyemzetiségi Önkormányzat
  290. Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola
  291. Vérteserdő Zrt. (Tatabánya)
  292. Veszprémi Foci Centrum
  293. Viadukt Se Biatorbágy
  294. Villányi Torna Club
  295. Völgyvidék Vidékfejlesztési Közösség KHE
  296. Zalaegerszegi USC
  297. Zámoly- Felsővárosi Általános Iskola Csanádi I. Tagiskolája
  298. Zámoly Község Önkormányzata
  299. Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Ált. Isk.
  300. Zsámbéki-Medence Idegenforgalmi Egyesület

Kapcsolat

Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Technikum és Szakképző Iskola

Cím: 8086 Felcsút, Fő út 191.

Telefonszám: +36 (30) 883-85-14

E-mail: [email protected]

Webcím: https://letenyeyiskola.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/letenyeyiskola/

Instagram https://www.instagram.com/letenyeyiskola/