KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT

Mi a közösségi szolgálat?

2016-tól az érettségi vizsgára jelentkezés előfeltétele, hogy minden diák 50 óra közösségi szolgálatot végezzen középiskolai tanulmányai során.

A közösségi szolgálat olyan tevékenység, melyet a diákok értékeik mentén választanak, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végeznek, azzal a helyi közösség érdekeit szolgálják, és mellyel saját személyiségüket, különféle készségeiket fejlesztik. Közösségi szolgálatot sokféle motivációból végezhet valaki: hogy megismerjen egy foglalkozást, hogy mások érdekeit szolgálja, közösséghez tartozzon, hogy elérjen egy fontos célt, például a környezet szépülését, hogy bizonyos tulajdonságainak fejlődését elősegítse, hogy hasznos módon töltse az idejét, bajba jutottakon segítsen, védje a környezetet vagy gyakorlatot szerezzen egy számára fontos területen.

A közösségi szolgálat végzése során az egyén nem csak a helyi közösség javát szolgálja, megold egy társadalmi, környezeti stb. problémát és ezzel értéket teremt, hanem egyúttal együttműködő készsége, empátiája, kreativitása, felelősségvállalása, projektismerete is fejlődik.

Számos tulajdonság, a későbbi munkavállaláshoz szükséges készség igazán a gyakorlatban tud fejlődni, valódi élethelyzetekben, a tevékeny munka során. A közösségi szolgálat egy olyan gyakorlati terep, ahol az iskolában elsajátított számos elméleti ismeret és tanulási teljesítmény mellett az életvezetési készségek is fejlődhetnek, a gyerekek tapasztalatot szerezhetnek különféle szervezetek működésével, munkakörökkel, társadalmi problémákkal kapcsolatban, és kipróbálhatják magukat aktív, cselekvő, szolgálatot teljesítő egyénekként is.

További információ elérhető az alábbi linken: https://www.oktatas.hu/kozneveles/iskolai_kozossegi_szolgalat/gyik

Közösségi szolgálati napló letölthető itt:  napló

Szerződés: EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

Közszolgálati Együttműködési Megállapodások 

                                   Partner

  1. "Reménység" Kulturális Alapítvány, Dunakeszi
  2. Alapítvány a baracskai foglárokért
  3. Alba Pont Lakóközösségi Információs Központ, Székesfehérvár
  4. Apróka Bölcsőde Zsámbék
  5. Bajnai Polgárőr Egyesület
  6. Bakonycsernyei Iskolásokért Alapítvány
  7. Balatonfűzfő-Litér Turisztikai Egyesület
  8. Balatonszárszói Százszorszép Óvoda és Mini Bölcsöde
  9. Barátság Művelődési Központ
  10. Biatorbágyi Általános Iskola és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
  11. Biatorbágyi Agrár- Gazda Szövetkezet
  12. Biatorbágyi Benedek Elek Óvoda
  13. Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
  14. Biatorbágyi Juhász Ferenc Művelődési Központ
  15. Biatorbágyi Polgárőrség és Önkéntes Tűzoltó Egyesület
  16. Biatorbágy Város Önkormányzata 
  17. Bicske Egységes Művelődési Központ és Könyvtár
  18. Bicske Városi Óvoda
  19. Bodmér Község Önkormányzata
  20. Borosjenői Kádár István Hagyományörző Íjász Egyesület
  21. Brindisi Szent Lőrinc Borrend
  22. Family Day Kft, Budapest
  23. II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda
  24. XVI. Ker. Önkormányzat Területi Szociális Szolgálat 
  25. Agora Sport és Szabadidő Közhaszú Nonprofit Kft.
  26. Alabárdos Kft., Esztergom
  27. Alattyán Község Önkormányzata
  28. Alcsútdoboz Település Önkormányzat
  29. Alcsúti Református Egyházközség
  30. Bababirtok Egyesület, Baja
  31. Bágyogszováti Idősek Otthona- Bágyogszovát
  32. Baj Község Önkormányzata
  33. Bajna Község Önkormányzata
  34. Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány
  35. Baracska Község Önkormányzata
  36. Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola
  37. Baracskai Polgárőrség, Baracska
  38. Baracskai Református Egyházközség
  39. Bárdos László Gimnázium, Tatabánya
  40. BEMKK Nagy Károly Városi Könyvtár
  41. Benedek Elek Óvoda Pitypang Tagóvoda- Biatorbágy
  42. BGSZC Budai Középiskolája (Budapest XII)
  43. Bicske Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ
  44. Bicske Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat
  45. Bicskei Baptista Misszió Alapítvány
  46. Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Ált.Isk.
  47. Bicskei Egészségfejlesztési Iroda
  48. Bicskei Egységes Művelődési Központ és Könyvtár, Petőfi Művelődés Központ
  49. Bicskei Fúvószenekari Egyesület
  50. Bicskei Katolikus Plébánia
  51. Bicskei Nimród Vadásztársaság
  52. Bicskei Oroszlán Patika Bt.
  53. Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság
  54. Bicskei Református Egyházközség
  55. Bicskei Torna Club
  56. Bocskai István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
  57. Boldog Gizella Alapítvány, Biatorbágy
  58. Brunszvik Teréz Óvoda és Mini Bölcsőde, Tokodaltáró
  59. Budaörs Város Önkormányzat Egyesített Bölcsödei Intézmény
  60. Budaörsi I. sz. Általános Iskola
  61. Budapest Elveszett Állatok Alapítvány
  62. Budapest Főváros XV.ker Önkormányzat Egyesített Bölcsödék
  63. Budapest XVI.ker Önkormányzat Területi Szociális Szolgálat
  64. Bűnmegelőzési Vagyonvédelmi Alapítvány (Kazincbarcika)
  65. Communication Concept Kft, Budapest
  66. Czetis Ház Kft. Szár
  67. Csabdi Község Önkormányzat
  68. Csabdi Vasztély Jövőjéért Egyesület
  69. Csákberény Község Önkormányzata
  70. Csákvár Város Önkormányzata
  71. Csákvári Lovasbarátok Köre Egyesülete
  72. Csákvári Mese- Vár Óvoda és Bölcsőde
  73. Csákvári Polgárőrség
  74. Csákvári Református Egyházközség
  75. Csákvári TSZ Horgász Egyesület
  76. Családért Alapítvány- Békés
  77. Csepel Horgászegyesület
  78. Csepel Hungary Club '94 SE, Budapest
  79. Csepeli Horgász Egyesület
  80. Csesztreg Község Önkormányzata
  81. Civilek az Egészségturizmusért és Kulturális Örökségünk Megóvásáért Alapítvány 
  82. Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Bicske
  83. Csoroszlya Farm Kft. Szár
  84. Debrecen- Méliusz Juhász Péter Könyvtár
  85. Debreceni Egyetem Óvodája
  86. Dinamo Star SE (Budapest)
  87. Dombóvári Focisuli Egyesület
  88. Dunakeszi Város Önkormányzata
  89. Élelmiszerlánc Biztonsági Centr. Nonprofit Kft, Budapest
  90. ELTE Gyertyánffy I. Gyakorló Általános Iskola, Budapest
  91. Endresz György Általános Iskola, Felcsút
  92. Epona Hungary Kft., Szár
  93. ERCSI Egészségségügyi Központ
  94. Érdi Spartacus Spot Club
  95. ESPA Kft. Őrhegy-alja 4
  96. Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola- Csákvár
  97. Erzsébet Sport Club, Budapest
  98. Etyek- Magyar Kút Könyvtár és Művelődési Ház
  99. Etyeki Polgárőr Egyesület
  100. Etyeki Sportegyesület
  101. Fehérvár Enthroners Sportegyesület
  102. Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Int., Tordas
  103. Felcsút Községi Önkormányzat
  104. Felcsúti Fütyülős Tánccsoport Egyesület
  105. Felcsúti Református Missziói Egyházközség
  106. FEMA Állatmentő és Állatvédelmi Egyesület, Székesfehérvár
  107. Flier János- EV
  108. Floriana Könyvtár és Közösségi Ház, Csákvár
  109. FMREFK Székesfehérvári Rendőrkapitányság
  110. Fővárosi Gyermekvédelmi Intézet Üzemeltetési Szervezete, Budapest
  111. Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (Vámosmikola)
  112. Gánt Község Önkormányzata
  113. Gárdonyi Városi Polgárőrség
  114. Gazdagréri Református Egyházközség- Budapest
  115. Gesztenyefasori Szent Márton Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola- Lajoskomárom
  116. Gondviselés Alapítvány (Győr)
  117. Gyöngysor Óvoda- Kajászó
  118. Győr- Moson- Sopron Vármegyei Rendőr- főkapitányság- Győr
  119. Győriszentiváni Sport Egyesület- Győr
  120. Győrszentiván SE (Győr)
  121. Győrújbaráti Pitypang Óvoda és Konyha
  122. Harmónia Gondoskodás Idősek Otthona, Martonvásár
  123. Háromhárs Óvoda Alcsútdoboz
  124. Hársfalevél Egészségügyi Nonprofit Kft., Alcsútdoboz
  125. Hátrányos Helyzetű és Nehéz Sorsú Emberekért Közalapítvány- Bicske
  126. Hédervár Tűzoltó Egyesület
  127. Helesfa Község Önkormányzata
  128. Hencidai Gyermekmosoly Óvoda
  129. Hernádi Pitypang Egységes Óvoda-Bölcsöde
  130. Heves Megyei Diák,- és Szabadidősport Egyesület
  131. HIT Gyülekezete Székesfehérvár Bodrogi u. 4
  132. Hírös Agora Kult. És Ifj. Központ Nonprofit Kft., Kecskemét
  133. Hírös Agóra Nonprofit Kft (Kecskemét)
  134. Hódmezővásárhelyi Futball Club
  135. Immoweb Kft, Vác
  136. IPSUM Logistic Kft, Kaposvár
  137. Jászberényi Futball Club
  138. Jó Pásztor Református Óvoda, Hajdúböszörmény
  139. Jobsforward Kft. ( Budapest)
  140. József Attila Megyei és Városi Könyvtár Tatabánya
  141. Kajászói Református Egyházközség
  142. Kálmánháza Község Önkormányzata
  143. Kápolnásnyék- Kápolnásnyéki Óvoda
  144. Kassai Lovasíjász Iskola
  145. Kastély Óvoda és Bölcsőde, Felcsút
  146. Katolikus Szeretetszolgálat- Csákvár
  147. Kékkereszt Kkt.- Bicske
  148. Kecskéd Község Önkormányzata
  149. Kelen Sport Club- Budapest
  150. Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskola
  151. Kispest Se Futsal
  152. Könyvtári Információs és Közösségi Hely (Vál)
  153. Környe község Önkormányzata
  154. Középkert Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (Hajdúböszörmény)
  155. Kulturális és Innovációs Minisztérium
  156. Kutyaovi Állatvédő Egyesület (Bicske)
  157. Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány (Baja)
  158. Létafit Sport Egyesület- Létavértes
  159. Lorántffy Reformátu Óvoda és Bölcsőde
  160. Lovasberény Község Önkormányzata
  161. Lovasberényi Napközi Otthonos Óvoda és Konyha
  162. Magyar Máltai Szeretetszolgálat
  163. Magyar Vöröskereszt Fejér M-i Szervezet
  164. Magyar Vöröskereszt Komárom
  165. Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Plébánia
  166. Mányi Községi Művelődési Ház
  167. Mányi Mazsorett Kulturális Egyesület
  168. Mányi Mesevár Óvoda és Mini Bölcsőde, Mány
  169. Mányi Testgyakorlók Köre- Mány
  170. Máriaremete-Hidegkút Ökumenikus Általános Iskola, Budapest
  171. Martfűi József Attila Általános Iskola
  172. Martonvásári Fúvószenei Egyesüle
  173. MAX- Neon Kft, Budapest
  174. Maximum Equestian Club Kft.- Nagysáp
  175. Megér- TÉSZ Szöv., Vál
  176. Mészöly Gedeon Református Ált.Isk. és Óvoda (Tabajd)
  177. Mór Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
  178. Mosonmagyaróvár- Majoroki Óvoda
  179. Nagart Kft. (Győrújbarát)
  180. Nagyegyházi Baráti Kör
  181. Nagykőrösi Kinizsi-Fc
  182. Názáret Misszióház, Budapest
  183. Nefelejcs Kulturális és Hagyományörző Egyesület- Csákvár
  184. Nefelejcs Művészeti Óvoda- Csömör
  185. Női Labdarúgó Tehetségekért Alapítvány, Gyömrő
  186. Nyikómalomfalvi Közbirtokosság (Románia, Hargita megye)
  187. Óbarok Község Önkormányzata
  188. Óbudai Vagyonkezelő NONPROFIT ZRT:
  189. OHÜ Nonprofi KFT. TE SZEDD!!!
  190. Országos Mini-Football Szövetség Sárszentmihály
  191. Országos Szociális Intétzet Fenntartó Központ, Budapest
  192. Örkényi Sportegyesület
  193. Őz Kft /Biatorbágy
  194. Palota- Vidék 2000 Öskü FC
  195. Parkdoktor Kft (Érd)
  196. Pátkai Önkormányzat
  197. Pátyi Sportegyesület
  198. Pázmánd Község Önkormányzata
  199. Peca-Tó Sporthorgász Egyesület (Biatorbágy)
  200. Pest MKI Érd Katasztrófa védelmi Kirendeltség
  201. Pilisi Parkerdő Zrt. ( Bajnai Erdészet)
  202. Pilisvörösvári UFC
  203. Platán Szoc. Alapszolg. Központ
  204. Plato Téka Kft, Bicske
  205. Polgármesteri Hivatal, Sükösd
  206. Polgárőr Egyesület, Felcsút
  207. Porta Hungária Kft.- Mány
  208. Pressley Ridge Magyarország Alapítvány
  209. Privát Bau-Corr Kft.
  210. Pro Vértes Nonprofit Zrt. (Csákvár)
  211. Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia- Felcsút
  212. Pusztaföldvár Községi Önkormányzat
  213. Rábapatonai Község Önkormányzata
  214. Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsőde
  215. Rákóczifalvi Polgárőr Egyesület
  216. Rado KSE (Budaörs)
  217. Rajkai Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde
  218. Református Egyházközösség Tabajd
  219. Református Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani Intézet- Kiskunhalas
  220. Reményik Sándor Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda (Lovasberény)
  221. Réty Község Önkormányzata
  222. Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola
  223. Sásdi Polgárőr Egyesület
  224. Sásd Városi Sportkör
  225. SC HÍRÖS- ÉPEgyesület- Kecskemét
  226. Schweitzer Albert Református Szeretetotthon
  227. Segítő Kéz a Kutyákért Egyesület- Szárliget
  228. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény
  229. Sellye Város Önkormányzata
  230. Siófoki Evangélikus Egyházközség, Siófok
  231. Solymár- Triatlon a természetért tereptriatlon SE
  232. Soroksár- Soroksári Sportcsarnok Nonprofit Kft.
  233. Sportlétesítmény és Szabadidő Központ Üzemeltető BTC- Bicske
  234. Sülysápi Csicsergő Óvoda
  235. SQ Futsal Pro-Sport Kft.
  236. Szár- Csoroszlya Farm Kft
  237. Szár Községi Önkormányzat
  238. Szár Községi Sportegyesület
  239. Szár Római Katolikus Egyházközösség
  240. Szári Napsugár Kindergarten Óvoda
  241. Szári Romhányi György Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola
  242. Szárliget Község Önkormányzatat
  243. Szegedi Vasutas Sportegyesület
  244. Székelyhidi Sportegyesület
  245. Székelyhidi Utánpótláskorú Labdarúgók Képző Sportegyesület- Pécs
  246. Székesfehérvári Hivatalos Tűzoltóparancsnokság
  247. Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ
  248. Székesfehérvári SZC Vajda János Technikum, Bicske
  249. Szekszárdi UFC
  250. Szent Borbála Kórház- Tatabánya
  251. Szent Mihály Idősgondozási Központ
  252. Szép Jelen Alapítvány Kozhasznú Szervezet
  253. Szigethalom DOJO Lovász SKE
  254. Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
  255. Szomódi Íriszkert Általános Iskola
  256. Szőnyi Színes Óvoda- Komrom
  257. Tabajd Község Önkormányzata
  258. Tabajdi Református Egyházközség
  259. Tác Község Önkormányzata
  260. Táci Polgárőr Egyesület
  261. Takácsi Bóbita Óvoda
  262. Tamási Áron Gimnázium- Székelyudvarhely
  263. Tarján Község Önkormányzata
  264. Tatabányai Röplabda Sport Egyesület
  265. Tatabányai Német Nemzetiségi Óvoda
  266. Tatai Atlétikai Club
  267. TESZ Egyesület, Szeghalom
  268. Tiszta Bolygó Nonprofit Kft.
  269. Tolnai Közös Önkormányzati Hivatal
  270. Torbágy Római Katolikus Plébánia
  271. Tordasi Mesevár Óvoda
  272. Tordas SE Tenisz Szakosztály- Tordas
  273. Tordas ZOO Állatmentő Farm
  274. Tóvárosi Általános Iskola
  275. Töki Nosztalgia Társaság Egyesület
  276. Törökbálint Ein Herz für Kinder ZweisprachigerKindergaretn
  277. Tücsök Lovasudvar- Bodmér
  278. Új Jeruzsálem Katolikus Központ- Budapest
  279. Vajda János Általános Iskola- Vál
  280. Vál Községi Sportbarátok Egyesülete
  281. Váli Mesevölgy Óvoda
  282. Váli Önkormányzat Kajászói kirendeltsége
  283. Váli Önkormányzati Tűzoltóság
  284. Váli Római Katolikus Plébánia
  285. Véka Egyesület, Vál
  286. Verebi Református Missziói Egyházközség
  287. Vértes Lovas Sport és Kulturális KHT- Felcsút
  288. Vértes Múzeum Baráti Köre Egyesület
  289. Vértesacsáért Egyesület
  290. Vértesacsa Község Önkormányzata
  291. Vértesboglár Általános Művelődési Központ
  292. Vértesboglár Község Önkormányzata
  293. Vértesboglári Német Nyemzetiségi Önkormányzat
  294. Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola
  295. Vérteserdő Zrt. (Tatabánya)
  296. Veszprémi Foci Centrum
  297. Viadukt Se Biatorbágy
  298. Villányi Torna Club
  299. Völgyvidék Vidékfejlesztési Közösség KHE
  300. Zalaegerszegi USC
  301. Zámoly- Felsővárosi Általános Iskola Csanádi I. Tagiskolája
  302. Zámoly Község Önkormányzata
  303. Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Ált. Isk.
  304. Zsámbéki-Medence Idegenforgalmi Egyesület

Kapcsolat

Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Technikum és Szakképző Iskola

Cím: 8086 Felcsút, Fő út 191.

Telefonszám: +36 (30) 883-85-14

E-mail: [email protected]

Webcím: https://letenyeyiskola.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/letenyeyiskola/

Instagram https://www.instagram.com/letenyeyiskola/