Bányai György igazgató

Bányai György

igazgató

Ha egy iskolaalapítási ötlet jó, életképes, reális igényeken nyugszik, és érdemes arra, hogy megvalósuljon, akkor az meg is valósul. Ez történt Felcsúton, a Letenyey iskola esetében 2011-ben, és mostanra tíz év gyakorlata tanúskodik arról, hogy ez így is van.
Felcsút középiskolája, melynek névadója Letenyey Lajos, a község 19. századi birtokos mezőgazdásza, szakírója, aki fiatalon visszatért Felcsútra mintagazdaságot teremteni, saját sorsával demonstrálva, hogy helyben kell, és lehet érvényesülni, és a helyben való boldogulásra a legmegfelelőbb adottságot az agrárium kínálja. 
Iskolánk egyrészt szakképző iskola, amely mezőgazdasági szakmacsoportban gazdálkodásra akarja szoktatni és nevelni a környékbeli települések fiataljait, valamint vendéglátós képzést kínál szintén a környékbelieknek, továbbá újonnan beindítottuk a sportedzői szakképzést akadémista labdarúgóink számára.
Természetesen a legjobb képességű és motivált taulóinknak gimnáziumi képzést kínálunk, amely esélyt teremt az egyetemekre, főiskolákra való bekerülésre bármely területen. Többek között ezt a célt szolgálja az is, hogy országos ECL nyelvvizsgaközpontként helyben kínálunk lehetőséget államilag elismert nyelvvizsgák megszerzésére.
Szakiskolai szinten 3 éves képzés keretében gazdákat, szakácsokat, cukrászokat és pincér- vendégtéri szakembereket képezünk a 21. század színvonalán. A korábban 4+1 éves szakgimnáziumi képzés átalakult egységes, ötéves rendszerű technikusi képzéssé, amely az érettségi mellett szakmai érettségit, és technikusi szakmát is ad a képzés végén: mezőgazdasági technikus, a mezőgazdaság és erdészet ágazatban, a turizmus- vendéglátás ágazatban pedig szakács,- cukrász,- vendégtéri szaktechnikus, valamint sportedzői technikus szakmákban. 
Iskolánk alapítványi iskola, alapítója, építtetője, fenntartója és működtetője a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, akárcsak a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának.
A munka megbecsülésére és kötelességtudatosságra nevelünk, a magyar szakmai tradíciókra alapozva próbálunk megfelelni a modern szakképzés igényeinek és elvárásainak. 
Iskolánk nevelési elvei és gyakorlata bevallottan ökumenikus keresztény alapokon áll, a bibliai emberkép és a történeti egyházak iskolatradíciójára tekintünk identitásunk meghatározásakor. Ennek jegyében a szellemi igényesség mellett szeretetteljes szigor és következetesség jellemzi sokkal inkább nevelési rendszerünket, sem mint a ráhagyó, megengedő, úgynevezett „szolgáltató” jellegű nevelési modell.

Reméljük, hogy nevelési elveink és gyakorlati erőfeszítéseink érdemesítenek arra, hogy a szűkebb- tágabb régió végzős tanulói a jó továbbtanulási lehetőségüket, illetve szakmai boldogulásukat nálunk keressék és találják is meg.
 

Kapcsolat

Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Technikum és Szakképző Iskola

Cím: 8086 Felcsút, Fő út 191.

Telefonszám: +36 (30) 883-85-14

E-mail: [email protected]

Webcím: https://letenyeyiskola.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/letenyeyiskola/

Instagram https://www.instagram.com/letenyeyiskola/